Mágikus jelekkel karcolt, bajelhárító kelengyés láda, zenélő Luther-kép és egy tatár-arcú, fából készült Krisztus is látható a Belső-Erdélyt bemutató új időszaki kiállításon a Móra Ferenc Múzeumban. A „Sosem láttam szebb termőfát…” című tárlatot szeptember 14-én, pénteken nyitják meg a látogatók előtt.
Egy cseppnyi Erdély költözik a Móra-múzeum falai közé szeptember közepétől: a szakrális hét keretein belül megnyíló kiállításon a Belső-Erdélyben élők vallással átszőtt mindennapjait ismerhetik meg az érdeklődők.
Belső-Erdély a hagyományosan Erdélynek nevezett terület középső-keleti, magyarok-, szászok-, románok- és örmények-lakta része.
A tárlaton bemutatnak többféle kelengyés ládát, melyeket a gonosz elűzése céljából geometrikus mintákkal, forgórózsákkal, különböző karcolt mágikus jelekkel díszítettek. Olyan láda is bemutatásra kerül, melyet hajdanán koporsóként is használhattak.
A Belső-Erdélyben élők egész életét, így használati tárgyaikat is átszőtte a szakralitás: különböző viseleteket, halottas lepedőt, szenteltvíz-hintő buszulyt, rozmaringból készült menyasszonyi pártát és más tárgyakat is megcsodálhatnak az érdeklődők Harangozó Imre gyűjteményéből. A falakat tányérok és szőttesek díszítik, valamint egy Luthert ábrázoló zenélő képet is bemutatnak.
A kiállítás egyik érdekessége az a körmeneti kereszt, melyen egy tatár arcvonásokkal megfaragott Krisztus látható. Ennek az ábrázolásnak az oka a tatárok 18. századi erdélyi betörése lehetett.
- ÖS -
Faragott körmeneti kereszt, tatár arcvonásokkal látható rajta Krisztus
Kelengyés láda
FIGYELEM! A cikk felhasználása, utánközlése kizárólag a tlap szerkesztő engedélyével lehetséges!
Kérek engedélyt
Címkék - móra ferenc múzeum, időszaki kiállítás, erdély, szakrális
Nyomtatás
Oldalajánló
Vissza a hírekhez
Szólj hozzá
- 2012-09-13 09:36:44